Tabla de Contenidos
A Deus vult egy latin kifejezés, amelynek spanyolra fordítása „Isten akarja”, és megindító kijelentés lett a keresztesek számára. II. Urbán pápa ezzel a mondattal zárta 1095-ben egy indulatos beszédet, amelyben felszólította a kereszténység védelmezőit, hogy harcoljanak a Szentföld visszaszerzéséért a muszlim megszállóktól. Ettől a pillanattól kezdve a Deus vult nemcsak a keresztény büszkeség, hanem a nyugati kultúra egészének szimbólumává vált.
A keresztes hadjáratok eredete
1095. november 27-én II. Urbán pápa a középkor talán legbefolyásosabb beszédét mondta el. Ebben a keresztes hadjáratokhoz hívta fel Európa összes keresztényét a muszlimok elleni háborúba, hogy visszaszerezze a Szentföldet, ” Deus vult ” vagy „Isten akarja!”
A modern tankönyvek a gyarmatosítási terv érzéseit visszhangozzák, a kereszteseket vallási fanatikusokként ábrázolják, „akikben alig volt több vallási buzgóságnál”. Stratégiahiányos katonákként is bemutatják őket, alkalmatlanságukat jól példázza, hogy teljes mértékben nem becsülik meg azt a földet, amelyen keresztül vonultak, valamint a vezetésüket sújtó belharcok és az életképes ellátási rendszer elhanyagolása.
„A muzulmán népek meghódítására vagy megtérésére irányuló szent küldetés ideálja” – áll a Nyugati civilizáció története című, az iskolákban széles körben tanított, népszerű tankönyv konklúziójában. Ebben a könyvben az is kifejezésre jut, hogy a keresztes hadjáratok küldetése bekerült az európaiak tudatába, és folyamatos célkitűzéssé vált.
Így a keresztes hadjáratok, amelyek több mint két évszázadon át (Kr. u. 1096-1300) és az úgynevezett magas középkor nagy részét felölelték, lényegében a középkori pápaság által indított katonai expedíciók voltak, hogy kivonják irányításuk alól a szent területeket – muszlimok. Más szóval, ha egy forráshoz térhetünk vissza, az a nyugati katolikus egyház. A háború előmozdítása azonban nyilvánvalóan nem volt a Vatikán prioritása a 11. század előtt. Ezért jogos a kérdés, hogy miként jött létre a politika olyan radikális változása, amelyben a pápák a vérontás elítélésétől eljutottak az Isten nevében való követelésig.
A keresztes hadjáratok eredményei
A fenti kérdésre egy szempontból egyszerű a válasz: ezek a kiterjedt katonai betörések a keresztes hadjáratokat megelőző Európán kívüli változások, elsősorban az iszlám növekedésének és elterjedésének következményei. Valójában a keresztény szent háborúk feltűnő hasonlóságot mutatnak a muzulmán dzsihád szokásával , amely addigra virágzó iszlám intézménnyé vált, amelynek a vallás kétségtelenül köszönheti az idők során kitartott kitartását. A „szent harcos” fogalmát keresztény kifejezésekre fordítva a középkori pápák és egyháziak egymás után létrehozták a keresztes lovagot, „Krisztus lovagját”.
A keresztes hadjáratok azonban nem csupán katonai bravúrok voltak. Az akkori élet szinte minden területét alakították és befolyásolták, ami különösen akkor válik világossá, ha eredményeiket megvizsgáljuk. Először is, bár a keresztes hadjáratokat hirdető pápáknak hatalmuk volt hadsereget felállítani és a Szentföldre küldeni, a fegyveres erőkbe tett kirándulásuk több kárt, mint hasznot okozott a pápaság tekintélyének. Az utolsó keresztes hadjárat során sok európai a pápát csak egy harcos királynak tekintette, nem pedig a lelkek őrzőjének a mennyország kapujában. Figyelemre méltó, hogy a vallási hatóságok soha nem kaptak tényleges hatalmat egy helyszíni parancsnoktól, hogy felügyeljenek egy csatát, vagy konkrét manővereket hívjanak elő, legalábbis a keresztes hadjáratok során.
A keresztes hadjáratok hozzájárulása Európához
Más módon ezek az egyház által jóváhagyott háborúk hoztak némi előnyt a középkori Európának. Például a keresztes hadjáratok lehetővé tették a nyugatiak számára, hogy az ókori Róma óta először élvezhessék a gazdag Kelet erőforrásait. Ennél is fontosabb, hogy kioldószelepként szolgáltak Európa fiatalságának és agresszivitásának, mivel lakossága a magas középkorban (i.sz. 1050-1300) az egekbe szökött. Más szóval, fiatal férfiak küldése egy szent ügyért harcolni, bármilyen rövid időre is, elfojtotta azokat a belső háborúkat, amelyek a római uralom összeomlása óta sújtották a Nyugatot. A közös ellenség révén való egyesülés megnyugtatta azt az önpusztítást, amely az elkövetkező évszázadok során újra jellemezni fogja az európai történelmet.
Sőt, az a puszta tény, hogy e keresztes hadjáratok némelyike győzelmet aratott, új önbizalmat adott az európaiaknak, hiszen szinte minden elképzelhető fronton elszenvedett évszázados vereség után végül a keleti katonai és kulturális elöljáróik ellen fordultak. A néhány sikert elérő keresztes hadjáratot követő optimizmushullám nagyban hozzájárult a 12. század dicsőséges művészeti és irodalmi reneszánszához, amely a középkorban végigsöpört Európán.
