Tabla de Contenidos
A James-Lange érzelmek elméletét a 19. század végén külön-külön és szinte egyszerre dolgozta ki William James és Carl Lange. Mindketten különböző tanulmányokat publikáltak az érzelmek eredetéről, amelyekben volt egy közös alapfogalom: az érzelem egy ingerre adott válaszként fiziológiai változások eredménye.
Willian James (1842-1910) amerikai pszichológus, történész és filozófus, aki 1884-ben publikált egy cikket Mi az érzelem? ahol egy új elméletet fejtett ki az érzelmek természetéről, amely ellentétes az akkoriban érvényes hipotézisekkel. Később, 1890-ben ezeket az új gondolatokat dolgozta ki The Principles of Psychology című munkájában, amely a tudatról, az akaratról, a megszokásról és az érzelmekről szól.
Carl Georg Lange (1834-1900) dán orvos volt, aki a pszichológiához és a pszichiátriához való hozzájárulásáról ismert. Ettől függetlenül 1885-ben jelentette meg On the Emotions: A Psychophysiological Study című munkáját . Lange úgy vélte, hogy minden érzelem fiziológiai reakció az ingerekre. Abban különbözött Jamestől, hogy az érzelmek konkrétan az erekben bekövetkező változásokat jelentik.
A két tudós munkái közötti hasonlóság miatt ezek a hipotézisek a nevük alatt, James-Lange elméletként szerepeltek.
James-Lange elmélet és érzelmek
Ahhoz, hogy megértsük a James-Lange elméletet és a többi hasonló elmélet közötti különbséget, valamint az érzelmek eredetéhez és feldolgozásához való viszonyát, meg kell értenünk néhány kérdést.
Mielőtt egy vagy több érzékszervben inger lépne fel, érzések lépnek fel, vagyis olyan benyomások, amelyeket idegrendszerünk azonnal megragad. Az agy az érzeteken keresztül megszerzett információkat feldolgozza, és a kontextustól és korábbi tapasztalatainktól függően különböző módon érzékeli. Az agy által a különböző reakciókból (amit Lange „visszacsatolásnak” nevezett), vagyis a különböző fizikai változásokból keltett érzetek értelmezése lehetővé teszi a különböző érzelmek magyarázatát.
A James-Lange elmélet azt sugallja, hogy az érzelmek a szervezetben bekövetkező fizikai változásokból fakadnak, még mielőtt egy inger jön létre. Idegrendszerünk reagál az ingerre, és olyan élettani hatásokat vált ki, mint például remegés, izzadás, megnövekedett szív-légzési gyakoriság és sírás. Később ezeknek a testben bekövetkezett változásoknak az értelmezése szerint formálódnak az érzelmek. James és Lange szerint testünknek egy bizonyos helyzetre adott reakciói alkotják érzelmi élményünket. Ez a következő sémával fejezhető ki:
Ösztönzés → Fizikai változás → Visszajelzés → Érzelem
Álláspontjának magyarázatára James a medve híres példáját használta. Ebben azzal érvelt, hogy ha egy erdőben lennénk, és hirtelen meglátnánk egy medvét, akkor éreznénk, hogy a pulzusunk felgyorsul, és készen állunk a futásra. Ezek a fizikai változások a félelem érzését jelentenék.
Ezért az elmélet azt állítja, hogy a pulzusszám változása nem azért következik be, mert félünk, hanem azért, mert ez a változás pontosan a félelem érzelme. Ugyanez történik más érzelmekkel is: szomorúságot érzünk, mert sírunk, örömet, mert nevetünk, vagy félelmet, mert remegünk.
James azzal is érvelt, hogy a fizikai reakciók elengedhetetlenek az érzelmek átéléséhez, és különben tapasztalatainkból hiányozna az érzelmek által keltett melegség és árnyalat.
Bár a James-Lange-elméletet akkoriban megkérdőjelezték, majd később visszaszorították, más elméletek előfutára volt, és kiindulópontként szolgált az emberi érzelmekkel kapcsolatos későbbi tanulmányokhoz.
Más elméletek az érzelmekről
A James-Lange-elmélet a fiziológián alapul, de a fő különbség ez az elmélet és a vele szemben álló többi elmélet között a kognitív aspektus, amely abban tükröződik, ahogyan környezetünket észleljük, és minden olyan ingert, amelyeknek ki vagyunk téve. hogy kitesszük magunkat Az egyik elmélet, amely szembehelyezkedett James-Lange elméletével, az Cannon-Bard.
A Cannon–Bard elmélet
Walter Bradford Cannon (1871-1945) és Phillip Bard (1898-1977) két amerikai fiziológus volt, akik szembehelyezkedtek a James-Lange elmélettel. Cannon hipotéziseit azért dolgozta ki, hogy megértse, hogyan keletkeznek az érzelmek; később tanítványa, Bard bővítette munkáját.
1920-ban Cannon és Bard néhány innovatív ötletet mutatott be az érzelmek eredetével és feldolgozásával kapcsolatban. Ez az elmélet azt sugallja, hogy az érzelmek nem csupán fiziológiai válaszok a környezeti ingerekre, hanem különálló és egyidejű folyamatok, amelyek kölcsönhatásba lépnek egymással.
Cannon és Bard azt feltételezte, hogy a külső ingerek feldolgozása a talamuszban történik, és áthaladnak az agykérgen, amíg el nem érik a hipotalamusz. Ez viszont elküldte az információt a test többi részébe (izmok, szervek, szövetek), majd vissza az agyba, egyszerre okozva fizikai válaszokat és érzelmeket. Ily módon szomorúak és sírunk, félünk és remegünk, örömet és mosolyt érzünk.
A Cannon-Bard elmélet az érzelmek feldolgozásában nagyobb kognitív szerepet szemlél, ahelyett, hogy több lenne, mint pusztán fizikai. A következő sémával is ábrázolható:
Ösztönzés → Érzékelés → Fizikai változás és érzelem
Ily módon a különböző fizikai változások és érzelmek az egyén személyes értelmezésétől, a környezeti ingerek észlelésétől függenek.
A Schachter–Singer elmélet
Évekkel később, 1962-ben, az amerikai pszichológusok, Stanley Schachter (1922-1997) és Jerome Everett Singer (1934-2010) kidolgozták a Schachter-Singer elméletet, amelyet „kéttényezős elméletnek” is neveznek. Ez az elmélet alátámasztja James-Lange és Cannon-Bard egyes hipotéziseit, és fenntartja, hogy az érzelmek előállításához két tényezőre van szükség: a fizikai reakcióra és a kognitív szempontokra.
Többek között arra utal, hogy az érzelmek fizikai változásokat válthatnak ki, és az agy értelmezi, hogy ezek a változások mit jelentenek, és fordítva. Például, ha valaki hirtelen hangos zajt hall, megriad, és az agya félelemként értelmezi. Másrészt, ha valaki elkezd nevetni, mint a nevetésterápia során, az örömérzést okoz. Egy másik példa lehet, hogy ha egy személy erős haragot tapasztal, akkor gyors vérnyomás-emelkedést tapasztalhat.
Ez az elmélet is elismeri az észlelés és a kontextus fontosságát, valamint a fiziológiai és érzelmi válaszokhoz való viszonyát. Például egy szeretett személy ölelésére adott érzelmi reakció, amely egy személy számára fontos, különbözik attól az érzelemtől, amelyet egy idegen hirtelen ölelése okozhat.
Emellett a Schachter-Singer elmélet rávilágít a belső ingerek fontosságára az érzelmek eredetében; például a gondolatok szerepe.
Bibliográfia
- Santiago, J. Pszichológia kezdőknek: Bevezetés az alapvető pszichológiába. (2019). Spanyolország. Justin Santiago.
- Szemenovics Vigotszkij, L. Az érzelmek elmélete . (2004). Spanyolország. Akal kiadások.
- Fernández-Abascal, EG Érzelempszichológia . (2010). Spanyolország. Ramón Areces Egyetem szerkesztősége.
- Rodríguez Sutil, C. Érzelem és megismerés. James, több mint száz évvel később (1998). A pszichoanalízis episztemológiája. Relációs Pszichoterápia Intézet. Elérhető: https://www.psicoterapiarelacional.es/portals/0/ Documentacion/CRutil/CRutil_Emocion.PDF .
